Iliász

Első ének: A dögvész, Akhilleusz haragja

Haragot, istennő zengd Péleidész Akhileuszét, vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak, mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette, míg őket magukat zsákmányul a dögmadaraknak és a kutyáknak dobta. Betelt vele Zeusz akaratja, attól kezdve, hogy egyszer szétváltak civakodva Átreidész, seregek fejedelme s a fényes Akhilleusz.   Miről szól az Iliász? Foglald össze egy mondatban!

És melyik égilakó uszitotta viszályra a kettőt? Létó s Zeusz fia: mert neki gyúlt a királyra haragja, s ártó vészt keltett a seregben; hulltak a népek: mert ama Khrűszészt megsértette, az ő szent papját, Átreidész: odajött az a fürge akháji hajókhoz, végtelenül sok váltsággal megváltani lányát, messzelövő Phoibosz koszorúját tartva kezében, fönt aranyos botján, s kérlelte az összes akháj hőst, Átreusz két sereget-tagoló sarját a leginkább: "Átreidák s valamennyi remek-lábvértes akháj hős, nektek az égilakók adják meg, hogy Priamosznak várát feldúlván, haza épen térjetek innen, csak szeretett lányom kérem, s ti vegyétek e díjat, Zeusz sarját tisztelve, a messzelövő nagy Apollónt." Erre helyeslően zúgtak fel az összes akhájok: tiszteljék a papot, s tartsák meg a nagyszerű díjat; mégsem tetszett így Agamemnón Átreidésznak, rútul ráförmedt, elküldte goromba szavakkal: "Hallod, öreg, ne találjalak én a nagyöblü hajóknál, most se időzz hosszan, később se kerülj ide vissza: úgy ne legyen, hogy e bot s isten koszorúja se véd meg. Én a leányt nem adom ki, előbb utoléri az aggkor messze hazájától, Argoszban, az én palotámban, míg a szövőszéken szövöget, s velem ágyamat osztja; menj hát, föl ne dühíts, hogy egészségben hazatérhess." Így szólt ő; megijedt az öreg s hajlott a szavára; hallgatagon haladott zsivajos tenger vize mellett, majd, hogy messzevonult az öreg, sok imával esengett büszke Apollónhoz, kinek anyja a széphaju Létó: "Halld, te Ezüstíjú, aki óvón Khrűsza fölött állsz az isteni Killa fölött, Tenedoszban erősen uralkodsz, Szmintheusz: hogyha neked kedves szentélyt betetőztem bármikor is, ha kövér combját égettem ökörnek vagy kecskének, e vágyam vidd most teljesedésbe: könnyeimért az akhájokon állj bosszút nyilaiddal!" Így szólt ő könyörögve; meg is hallgatta Apollón: jött az Olümposz csúcsairól, haragudva szivében, íját s kétfödelű tegezét hordozva a vállán: és a haragvó válla fölött csörrentek a vesszők minden mozdulatára: közelgett, mint a sötét éj. Majd a hajóktól messze leült, s röpitette a vesszőt: rettenetes pengés hangzott, bongott az ezüst íj. Kezdetben csak az öszvérekre s a fürge kutyákra lőtte hegyes nyilait, de utána magára a népre: szűntelen és sűrűn tetemek máglyái lobogtak.   Ki volt Létó és Zeusz fia? Miért tört ki a görög seregben a dögvész ("hullottak a népek")? Ki volt Khrűszész, és minek jött?

Hát csak kérdjünk meg valamely jóst vagy papot, álmok fejtőjét is akár - hisz az is Zeusztól van, az álom -, hogy megmondja, miért íly bosszús Phoibosz Apollón; tán nem teljesitett fogadalmak vagy hekatombák bántják; s hátha juhok, kiszemelt kecskék neki-szálló füstjét kapva, kivánja a dögvészt innen elűzni." Így szólt és le is ült; mire köztük szólani fölkelt Kalkhász Thesztoridész, madarak legjobbszavu jósa, ő, aki tudta, mi van, mi jön el, mi esett meg a múltban, és ki hajón az akháj sereget Trójába vezette jóstudományával, mit adott neki Phoibosz Apollón; jóakarón szólalt meg köztük, ilyen szavakat szólt: "Zeuszkedvelt Akhileusz, felszólítsz, hogy kijelentsem, messzelövő nagy Apollónnak mi okozta haragját. Én hát szólni fogok: de figyelj rám, s tégy nekem esküt, hogy szóval, vagy akár kézzel megvédeni kész vagy. Mert attól tartok, haragudni fog az, ki az összes argosziak feje, és ki parancsol minden akhájnak. Mert hisz erős a király, amikor gyengébbre neheztel: mert a haragját aznap tán elfojtja magában, bosszúját később mégis, míg nem viszi véghez, őrzi szivében; ezért csak mondd meg, védeni fogsz-e." Erre a gyorslábú Akhileusz neki válaszul így szólt: "Bármit tudsz, sose félj, bátran csak, mondd ki a jósszót; mert Phoiboszra, akit Zeusz kedvel, s kit te imáddal kérlelvén, Kalkhász, mutatod fel az isteni végzést, senki se tudja, amíg én élek s látok a földön, rád a hajók mellett súlyos kezeit fölemelni, egy danaosz sem; akár Agamemnónt mondd, aki fennen hirdeti most, hogy az összes akháj közt ő a legelső." Hát nekibátorodott, s ezt mondta a tisztanevű jós: "Nem fogadalmak bántják őt és nem hekatombák: papja miatt haragos, kit semmibevett Agamemnón, mert a leányt ki nem adta, s a díját el se fogadta. Látod, ezért ad a Messzelövő kínt, s ád ezután is: s addig a csúf dögvészt seregünktől messze nem űzi, míg szerető apjának a szépszemü lányt ki nem adjuk ingyen, díjtalanul, s Khrűszébe a szent hekatombát nem hajtjuk: s akkor tán megbékítjük esengve."Iliász